2009. július 23., csütörtök

Balatonon a gépeszközzel

Munka ürügyén nem az autó győzött végre a motorral szemben. Így történt az eset, elvitettük magunkat a bömössel a nagy tóra!Végre megnézhette a vas milyen az a Magyar tenger gyönyörű időben. Körtúrának indult, de az idő rövidsége miatt csak a tó végét haraptuk le. Bekezdtünk Kenesén és Tihanyon át komppal kikötöttünk Siófokon a barátoknál!Hiába mérgezem a cimborát még nem fér bele az életébe egy vas, pedig narancsos színre pályázik ( fújjon Ő láncot öröké ). A képek önmagukért beszélnek a szavak csak rontani tudnak ezen az én stilisztikámmal szerintem, ezért inkább a tájat békén is hagyom. Akit műszaki vonatkozásban érdekel a dolog az most örülhet mert a gépről is eshet néhány szó. Kopnak bele a kilóméterk de abszolút megbízhatóan indul és hűségesen működik, főleg amióta a 10.000 km-es szervizt megcsinálták rajta azóta a váltótól elkezdve minden jobban finomabban megy, működik. A balatoni látogatás is tökéletes volt, kipróbálni a 2 személyes motorozást és szokni a testhelyzetet, melyik motoros ne ismerné, a tarkón kopogtató utas kérdését, nem beszélve a jól felpakolt motorra az utas fel és leszállásáról!? A kompozás során márka társat is találtunk, egy R 1200 Rt-s házaspár személyében, új gépüknél már csak tulajdonosa állt büszkébben a fedélzeten, gondoltam meg is nézem a rendszámból milyen nyelven szólítsam meg abból az egyből amit született magabiztossággal, akcentus nélkül török jól. Persze, hogy északiak voltak, így maradt a rövid úton a kedves biccentés és a pánikszerű fényképező gép keresgélés, hátha nem maradunk le a kellemes szél okozta könnyed hullámokról, amik a halászlé után gyorsan ringattak volna minket álomba! Az első ülésen vagy Én ülök rosszul vagy nem elég izmos már 30 felett az ülő felem, de nyavalygás ide vagy oda 200-300 km után Én aki imád nyeregben lenni ( az életben is ) komolyan gondolkodok milyen ürüggyel lehetne férfiasan leszállni a gépről, lehet csak kipuhult a nyereg de az ülő csontomat és a far gerincemet annyira nyomja, hogy az már zsibbad! Esetleg a túl behajlított térd teszi még nem tudom. Menekülésemre a kényelmes hátsó ülést sem sokkal lehet nőként tovább uralni. A hátsó gyári sárvédő azért hagy még némi kívánnivalót maga után, hiába szereztem be még mindig csap fel vizet, ami lévén, hogy túra endúró lehetne vagány is csak amikor a táskákat és az utas hátán a motoros ruha is esős, sáros az már nehezebben magyarázható...ide valamit ki kell még dolgoznom. Egyenlőre kisebb gurulásokkal készülünk a közelgő nagyobb Ausztriai falatra. Száraz aszfalton az Anakee gumik nagyon pozitívak. Persze a villám látogatás adottsága az is, hogy csak néztük a vitorlásokon élvezkedő csapatokat, mivel vízre csak komppal tudtunk menni, ami ugye nem akkora élmény mint a trapézon lógni a kellemes szélben vagy szörfön hasítani a felszínt. Nembaj legközelebb talán egy kis vitorlázással meg lehet majd fűszerezni a dolgot, amennyiben a szél is úgy gondolja majd...

2009. július 20., hétfő

Csomagtartó lap? BMW R 1150 Gs csomagtartó

Őszinte leszek, kivételesen magammal is, ez a darab alkatrész nem az Én iskolázottságomat és a magamutogató önmegvalósítási kényszeremet hivatott példázni magas fokon, sokkal inkább a piacon fellépő űrt akarja betölteni némi vizuális örömszerzéssel egybekötve. Kezdjük az elején én a Top Case-ben nem nagyon hiszek motorra, mert ugye a gyári BMW felső dobozom terhelt állapotban bezárva, rázárva úgy repült le egy bukkanón, hogy öröm volt nézni a leszúrt, vízi balettes, torony ugrós szaltót amint becsapódott az aszfaltba megsemmisítve az amúgy igen szép fényezett fedelet...Gyári apró betűben gondolom írva van maximum hány kg-val terhelhető a doboz egésze...köszike akkor, hogy ilyen nagy mert könnyű sisakot biztosan szabad benne tárolni!A másik bajom vele, hogy nagyon magasan van a súly pontja ami ugye egyenetlen terepen nem egy nagy segítség plána ha valaki nem sztenderre rakja le a motort hanem csak úgy a fűthető bukógombákra oldalt...( még nem nagyon próbáltam ). Elkezdtem hát máshogyan agyalni, mit is szeretnék hátra felpakolni egy komolyabb túrán: sátor, hálózsák, polifoan vagy thermo derék alj, víz mentes henger táska, víz? Nagyon jók a Trax felső dobozok is csak akkor 2 személlyel utazva hova kerül a sátor, hálózsák ,polifoan összesített? Na jó, ha nem doboz akkor csak valami csomagtartó ( lap ), nézzük mi a kínálat? Touratech nagyon jó, csak bénán néz ki és a hátsó majrévasat ami nekem nincsen már a Top Case tartó miatt használj kötözési pontnak, Wunderlich egész jó kis csőből heggesztett galambdúcuk van madaraknak, mert a hevederek fűzéséhez nincsen jó kötözési pont, Sw jónak tűnik csak 3 emeletes a rendszer az alsó lap pont nem jó mert nincsen a motorra merőleges hevedernek szánt furata, ha a doboz rögzítő elemet is veszi az ember akkor ahhoz van egy felső lap a 3 réteg már...ami tudna működni csak így már nagyon drága. A touratech még jó lehetne árban 50 eurótól de nem pont olyan mint szeretném.
Körbe járva a problémát látszik nem bonyolult a kérdés de ezek nem sokat töltöttek túrázással miközben ezeket tervezték, vagy csak a szállodai túrát erőltették semmi csomag csak egy dombornyomott Visa-Pisa kártya!?Aki csavarogni akkor "utánfutóval", teljes cirkuszi aparáttal azoknak ez valami vicc! Arról nem beszélve ha nincsen utas akkor sok dolgot lehetne hosszában pakolni a vasra ha van utas akkor mögé lehet csak és főleg keresztben tehát a rendszernek ezt is tudnia kell. Ciki nem ciki kénytelen voltam lerajzolni én mire gondolok, hátha valaki kivágja nekem éleslátással vagy lézerrel a nyüves kis sütő lapomat. Terveztem többet hátha riccelik és akkor nem mindegy milyen formák vannak és mekkora ívek!? Esetleg valamelyik akár szép is lehet, ezért meg is modelleztem 3d-ben és valóságban is egyet. Az pláne öröm, ha valaki vállalná jó anyagból anódizálva, eloxálva, polírozva a kivitelezést? Szép lassú gyártás lesz ez munka mellett, de a valóság majd eldönti mennyire volt felesleges, tény egyik általam fellelt gyári elem sem tetszik maradéktalanul. Mindnek baja pl., hogy keskenyek ha már fent van a csomagtartó keret akkor úgyis mindegy mennyivel szélesebb a csomagtartó lap mint a BMW gyári alu hátsó eleme nem? Tuning cégek írják, a mienk 1.5 cm-rel szélesebb.....hú kapaszkodj meg, mert, majdnem becsokiztam a gatyámba, ja csak egy víz mentes hengeres táska meg vagy 50-70 cm széles ha keresztben van rakva na egy ilyen kis huncut lapról úgy lóg le a táska kétoldalt mint tacsi füle vagy a maraton futó nyelve a 40. kilométernél. Gázosak...
Látható a mérnöki munkaóra csak nem a gyakorlatból véve...A nagyobb lap amit Én rajzolgatok lehet nem kicsi és nem olyan veszettül esztétikus csak reményeim szerint használható legalább.
A BMW Gs R 1150 Adventure-höz gyártott Touratech csomagtartó kezd jó lenni csak ugye az nem kompatibilis az én alap Gs-emmel, de az sem elég széles!
Íme néhány dolog még amit meg kell oldanom.
Kértem a forgalmazót Trax vonalon adjon nekem, vagy rendeljen nekem a fedélen látható rögzítő elemeket, mert a doboz végére szegecselve ezeket igen jól lehetne a fentebb látható "van nálam benzines kanna is, ezért messzire megyek, mert látszat túra arc vagyok" koncepciót megvalósítani, ami tényleg jöhet jól ha sikerült a benzinkutakat jó messzire telepíteni egymástól, de nem akarjuk a nagy túra benzin tankot megvenni ami ugye csúnyább mint a gyári kék-fehér és veszettül drága is. Van az adventure tankja, amiben nagyon magasan van a benzin és drága, a Touratech-es csak úgy simán drága de jó cucc!A tank huzatom megjött közben de a táska koncepciót és a rögzítést még nem dolgoztam ki rá, most megint a vassal szórakozom ilyen csomagtartó ügyben. Soha nem gondoltam volna, hogy gyárilag még ennyi "baja" van egy motornak amit lehet javítani a hosszú távú túrázás érdekében. Mivel a modellezés mindig is a kedvenceim közé tartozott ezért aztán a legnagyobb örömmel töltöttem el több időt a csomagtartó mdellezésével mint épület modellezéssel az egész felsőoktatásom alatt!
Egyszer lenne már menetkész a vas, csak tankolnom kelljen és csavarogni, felfedezni vele a világomat!