2014. november 10., hétfő

Szerelem? Szentimentális? Érzelmi függő?

Vallomásos jelleggel az elejére: 30 éve használok 2 kerekűt és 20 éve motorozom, ráadásul még élek is. Összesen 36 éves vagyok (múltam). A legutolsó vasam a blog főszereplője a BMW R 1150 GS. Beleszaladt egy 157.000 kilométer ami sok is meg kevés is. A mérce mindig relatív. A BMW állítólag 300.000 km-re tervez motorokat persze biztos van némi szerviz és fenntartási, üzemeltetési költség. Az utóbbi időben kaptam már olyan megjegyzéseket is, hogy megette a kenyere javát és olyat is, hogy szép dolog még terepre vinni. Volt aki azt mondta minek motort megtartani 40-60.000 km után!? Rendben talán nem csak az én hajam őszül a motoromé is. Harci seb nincsen rajta de a sok újabb típus miatt mindenképpen megy át "Senior-ba".
Érdekes kérdés kör ez: szeretünk egy motort akkor mikor kell lecserélni? Sokan azt csinálják mint amit az asszonnyal is: 40 éves kicsit leharcolt feleségemet 2db 20 éves-re cserélném! Jelige: tartós-teszt. Pedig ez egy kapcsolat ember és jármű között ami ugyanolyan szerelemmel indult jó esetben mint az asszonnyal is. Szerintem két dolgot csak így szabad választani az életben. Szerencsémre a MOTOzin magazinos munkám miatt elég sok motoron ülök, van aki nőből próbál ki sokat van aki motorból és biztos van aki mindkettőből. Lényegében mindegy is, mert mindenki a nagy Őt a szerelem vasat keresi. Amikor viszont megvan a szerelem tárgya akkor hol a határ? Mikor kell a "vén kurvát" lapátra tenni? Az utóbbi időkben nézelődtem milyen vasak tetszenek még. A BMW a GS sorozatot nagyon magasra emelte már, bár a terep vonal csökkent a piaci igények miatt. Sokan azt mondják akkor kell motort váltani amikor jól ki tudsz szállni belőle. Gondolom főleg anyagilag értik. A szalonból kitolva az első 1-3 évben márkától függően el is bukjuk a motor egy harmadát, felét. Én szerencsémre egy olyan motort vehettem ami a széria vége felé volt, gyerek hibák (hiszti) kiküszöbölve, bejáratás (100.000km) megvolt. Együtt vagyunk most már közel 50.000 km óta. Akkor most le kell cserélni? Én azt látom a nők is ráncosodnak itt-ott és a motorom is de attól még nem kuka. Mindenkinél nagy a kísértés egy egy kalandra, egy flörtre így van ez mindkét témában. Az új mindig jobb? A GS-nél például azt vettem észre, hogy nem feltétlen. Persze minden paramétere komolyabb számot mutat. A tempomat és a futómű állítás jó dolog lehet. Kipörgés gátló nélkül megélek pár éve már de nem lét jogosulatlan fejlesztés egyik sem. Itt jön a neheze mit szeretünk egy motorban, nőben? A párhuzam nem sértés a nők számára, csak kifejezni óhajtom, hogy motort nem érdemes "érdekházasságból" választani kivéve ha csak munka eszköz érzelem mentesen...Láttam olyat akinek sikerült ez magán életben is. Mit szeretünk rajta? A hangját, rezgését, simaságát, esztétikáját, ahogy kinézünk rajta, a tekinteteket, a sebességét, a pörgősséget vagy esetleg a közös élményeket? Szerintem mindenkinek más az összetétel de egy az eredmény ragaszkodás és végül szerelem. Én mindig imádtam azt amikor valami speciális technika találkozik a jó ízléssel. Erős műszaki tartalomra igényes megjelenést, nehéz találni. Az én vasam 85 lóerős ami mindenre elég de a piac már 125 lóerőnél jár egy GS-nél is és 160 pacinál ha sportos túra gép...200-nál ha haladós vas. Nem lényeg, ha felülök érzem az érzést ami először volt a kacsintós szemébe nézve. Egyek vagyunk te az enyém én a tied. Otthon vagyok a nyergében, biztos kialakul ez idővel más motoron is. Talán csak a megszokás állít ekkora csapdákat? Felültem sok más motorra is de mindig csak második vasnak képzeltem el őket nem tudtam a GS helyén elképzelni. Ültem új és újabb GS modelleken is sőt Adventure változaton is ami mindent tudott de nem volt meg az "az érzés". Csoda futóműve volt (ESAII) mégis olyanokat ütött a kormányon amit az én "anyahajóm" soha. Több egy ilyen döntés mint amit a racionalitás enged. Apróságok de a fém tank a kevés műanyag a ma már kicsit lomhán felpörgő boXer blokk.......sorolhatnám. Régen soha nem gondoltam volna, hogy a szerelemben nem a tökéletes számít. Nagyon nem, sőt a szexepilek a szerethetőek igazán. Műszaki emberként hajszoltam eleget a tökéletes kérdését és nem boldogított. Van egy szint ami alatt nem elégszik meg az ember de van egy szint ahol viszont már nem elég a racionalitás. Tökéletes mint tudjuk nem is létezik! Mire jó? Mire tökéletes? Miben az? Ahogy mondják is, a nőket "elég" szeretni nem kell (lehet) érteni. Idén már nem sok motoros nap, idő lesz de akárhányszor ránézek a vasra mindig érzem a dobbanást. Nem tud még menni vagy olyat kell ígérnie valakinek, valaminek ami mindent felül ír. Ráadásul ez a gép töredéke áron tudja a szerelmet amit az ujjak nagyon drágán sem biztos. Nem lebeszélni akarok senkit, semmiről csak leírni amit gondolok. Időben 10 évet is tudnék ugrani előre, hogy még az utolsó lég-olaj hűtéses BMW boXer GS-t meg lehessen szerezni, de mintha az már nem olyan lenne. A legújabb vizes GS pedig egy szuper motor de egyre kevésbé BMW nekem. Amikor nem lehet az embernek 5 db motorja akkor egytől vár el mindent vagy legalábbis nagyon sokat. Így nagyon nem mindegy a sok kis részlet sem. Komoly vasakat kezdett el gyártani a MOTO GUZZI is ami még gusztusos de a műszaki tartalom még nem BMW. Volt japán motorom és akkor az volt a mindenem de ma már a formanyelve, ritmusa, egyénisége sajnos nem soknak fog meg. Persze nem kell mindenkinek ugyanabba a nőbe párdon motorba szerelmesnek lennie.
Rengeteg vitát olvasok a japán kontra európai motorokról. Nem mindegy? Kinek mi. Pont ez a szép benne, hogy annyi gyártó, építő, tuningoló cég létezik, hogy mindenkinek jut testhez álló gép. A motor is személyes tárgy, nem csak egy közlekedési eszköz jó esetben. Több kell hozzá mint paraméterek mormolása, növelése. Eggyé csak azzal tudunk válni aki kifejez minket, kiegészít és igen kicsit kiszolgál. Aki imádja a nem feleselő asszonyt bocsánat motort az ne vegyen soha Olaszt. Szenvedély, temperamentum, gyönyörű vonalak? Igen ez az olasz vonal. Nálam a GS pont jó kompromisszum. Műszakilag amikre vágytam adja: boXer blokk, kardán hajtás, ABS, markolat fűtés...Számomra vonzó forma. Egy motor birtoklásánál nem biztos, hogy csak a számok döntőek. A motorom előző és egyetlen tulajdonosa vett több jó motort is de végül megkért jelentkezzek ha eladnám...Megfejthetetlen dolog a szerelem szerencsére. Öröm, hogy nem lehet mindent érteni.